A stáb

A kamera körül lebzselők csapata
(Szentkúti Tibor, Szende Viktor, Végh Zoltán, Kőrősi Gergő és Szentkúti Tamás)
Titkon reméltem, hogy össze tudom szedni a régi csapatot a vállalkozáshoz, és nem is csalódtam. Szomorú lettem volna, ha nem gyerekkori barátom, Szentkúti Tomi fényképezi a filmet, és nem Végh Zoli vágja. Miokovics Matyi is közreműködik, mint maszkmester, és így (Márkkal, a forgatókönyvíróval együtt) meg is van az a pár ember, akik több, mint tíz éve elindultak a független filmezés rögös útjain. El se hitték elsőre, hogy újra filmezünk, hozzám hasonlóan ők is csak derűs nosztalgiával gondoltak csupán vissza a huszas éveikre, mialatt kikerült a kezünk közül pár filmecske. Most pedig itt vagyunk, jócskán túl a harmincon, és megint együtt álmodunk, alkotunk. Zoli csupán egyet kért: ne ő írja a filmzenét, ettől elment a kedve időközben.

Egyetlen tippem volt a filmzenére, egyébként. A kilencvenes évek közepén alakult meg a You and I zenekar, akik egyrészt a Yes együttes zenéjét tolmácsolták a legnagyobb hozzáértéssel a közönségnek, másrészt saját dalokat is játszottak, és sikerült megjelentetniük három csodálatos progresszív rock albumot. Énekesüket Völgyessy Szomor Fanninak hívták, személyesen soha nem találkoztunk, de egyszer váltottunk egy levelet. Abban bíztam, hogy sikerül megtalálnom őt a zenekarával együtt, és rávenni a filmzene megírására. Elkezdődött hát az internetes nyomozás, és meg is találtam Fannit, aki megírta, hogy a csapat már nem létezik, de ő továbbra is folytatja énekesnői pályáját, zeneszerzője pedig Pejtsik Péter, az After Crying együttes csellósa.

Mindez örömhír volt a számomra, mert az After Crying zenéje is rengeteget jelent számomra, és álmodni sem mertem volna, hogy Fanni hangját összekapcsolhatnám az ő muzsikájukkal. És lőn. Hosszas egyeztetés után találkoztunk Fannival és Péterrel. A beszélgetés eredménye az lett, hogy igent mondtak, sőt Péter pár héttel később, a stílust kiválasztandó, zenei mintákat is küldött. Nem csak stílust, hanem konkrét témákat is sikerült megjelölni, holott csak annyit mondtam Péternek,

Pejtsik Péter zeneszerző zenekarával
hogy szeretném, ha a zene szép lenne. Egyszerűen annyira ment minden, hogy nem győztem hálát adni az Égieknek. Noha minden egyes megoldandó feladat tíz újabbat szült az előkészületek alatt, szépen haladtak a dolgok. Egyértelmű volt, hogy szükségünk lesz segítségre a forgatásokon, mert ez a film több embert kíván, mint utolsó filmünk, amely egy házban játszódott. Így Tomi szerzett magának egy segédoperatőrt, Viktort, akivel sokszor dolgozott már együtt tévés produkciókban, én rendezőasszisztensemnek felkértem főiskolás csoporttársamat, Ritát, és baráti/rokoni körünkből három további asszisztens is érkezett: Tibi (Tomi unokaöccse), Zsolt (csoporttársam) és Gergő (Tibi legjobb barátja). Sminkesnek beugrott régi kedves barátom, Dóri és egy új lány, Andi, és együtt is volt a csapat magja.

A gyártásvezetői feladatokat nem más vállalta magára, mint kedvesem, Juli, és ezzel egy jókora terhet vett le a rólam. Ugyan most sem valósul meg az, hogy kipihenve, frissen mosott hajjal sétálok be az előkészített díszletbe, de mégis óriási megkönnyebbülés, hogy a telefonos szervezés, levelezés, stb. zömét Juli intézi. Az előkészítések alatt rendszeresen elkezdtem hírleveleket küldözgetni a leendő munkatársaknak. Úgy gondoltam, hogy fontos életben tartani a lelkesedést, és folyamatosan tájékoztatni őket a fejleményekről. Ez a levelezőlista a forgatások elkezdésekor már közel negyven embert számlált, hiszen közben lett egy kellékesünk is, Dániel, aki maga is független filmes. Befutottak továbbá a pilóták és mások is, akik munkájukkal hozzá szándékoztak járulni a filmhez.