Adaptáció

Váczy Károly, a producer
Márk az a fajta író, aki képes bármilyen műfajban alkotni, ezenkívül különös képessége van rá, hogy ráérezzen bizonyos megrendelők stílusára és igényeire. Nem ritkán egész estés film forgatókönyvét írta már meg öt sor szinopszis alapján, és az sem elhanyagolandó, hogy remekül tudunk együtt dolgozni.

Jelenleg a világ másik sarkában él, így e-mailen és Skype-on tartottuk a kapcsolatot. Rögtön ráállt a dologra, olvasta korábban a könyvet, bár kérte, hogy küldjem ki neki magyarul, ő meg megvette angolul. Ki is derült hamarost, hogy a kettő között jókora különbség van. Márk pátoszosnak tartotta a magyar fordítást, de ez volt a kisebb baj. Több gondja volt magával a történettel, így olyan e-mailt írt Karinak, hogy az fontolgatni kezdte az új kolléga azonnali kirúgását a produkcióból. Egy kis részlet a levélből: “Ez a sztori tényleg nagyon ponyvának hangzik. Van benne vízenjárás? Te jó élet, az gagyi, nem? Meg vámpír? Ne má. (…) Amit gondolok: a legelején nem tetszik, hogy van ez a szerelőmessiás, és aztán a csávó bevallja, hogy az volt. Ez annyira magyarfilmes dolognak tűnik, még ha RB írta is így. Lehetne ezt hatásosabban is. (…) A szereplőkön gondolkodtam, de muszáj két idős faszinak lenni benne?"

Persze Kari még nem ismerte Márkot, így cinikus leveléből nem szűrte le azonnal a lényeget: Márknak tetszik az alaptörténet és a két főszereplő is, de vannak részek, amelyek bár ütősek lehettek a hetvenes évek közepén egy spirituálisan kiéhezett amerikai közönségnek (sőt a kilencvenes évek elején a magyar olvasónak is), ám nem állják meg a helyüket majd’ egy évtizeddel az ezredforduló után. Ilyen volt a vizenjárás-epizód, maga a messiáslegenda, a falon átmenés, és még sok más is. Készítettem egy rövid szinopszist illetve storyline-t, ebből meg az derült ki, hogy bizony a történet egyrészt kevés egy egész estés filmhez, másrészt nagyon egyszerű, és – mondjuk ki – unalmas.

Jó, akkor jött a következő ukász: turbósítsuk fel a történetet. Vakartuk a fejünket. Nekem az volt a bajom, hogy nem tudtam, merre tart Richard, a főhős. A regényben nem történt vele semmi változás: megismerkedett Donalddal, együtt töltöttek egy nyarat, majd Donald elment,

Kis-Szabó Márk, a forgatókönyvíró
Richard pedig megírta a kalandjaik történetét. Engem pedig nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, hogy ki ez ez ember, honnan jött, és mi változott meg benne azáltal, hogy megismerkedett ezzel a fura figurával. Rájöttem, ha megfejtem Richardot, arra is rá fogok jönni, hogy tulajdonképpen miről szól a film. Leültem hát, és megírtam Richard nem látható életét.

Nem volt nehéz dolgom egyébként. Maga a regény írója, Richard Bach a későbbi regényeiben jóval többet elárult magáról, mint ebben a korai könyvében. Megtudjuk például azt, hogy volt egy bátyja, akit elvesztett. Hogy ő volt a példaképe, és halála után nem tudott mit kezdeni a gyászával. Az sem titok, hogy valamikor nős volt, hat gyermek apja, de nem hitt a házaságban, és elhagyta családját. Azt pedig csak kikövetkeztettem, hogy a repülés imádata és a szabadságvágy mögött egy óriási magányosság bújik meg. Mindebből összeraktam egy Richard-figurát.

Nem tudom, hogy ez tetszeni fog-e a Richard Bach-rajongóknak. Ez egy számomra emberibb, földhözragadtabb, hétköznapibb Richard, mint a regény kissé felsőbbrendű filozófus-pilótája. És ez az új karakter megadta a munka további menetét is: lehúztuk a történetet a racionális világba. Persze nem teljesen, hiszen nem is lehet. Maradtak csodák. De sok minden módosult, sok minden kimaradt a regényből, noha rengeteg új jelenet is keletkezett. Eltűntek szereplők a könyvből (például a vámpír), de újak is születtek (gyerekek).

Márkkal leírtuk azt az öt mondatot, aminek mindenképpen benne kell maradniuk a történetben ahhoz, hogy ne sérüljön az eredeti mondanivaló. Munkamódszerünk a következő volt: Egy darabig csak ötleteltük. Márk küldött egy levelet, arra én rákontráztam, kérdéseket tettem fel, ő válaszolt. Felhívott. Órákig beszéltünk egymás szavába vágva: - És mi lenne, ha… És ha aztán… - így ment. Végül a rengeteg e-mailből összeállt egy vázlat, ami már jó alapja volt egy egész estés mozinak. Majd Márk elkezdett írni. Tíz oldalanként küldözgette az anyagot, hol jóváhagytam, hol belejavítottam, hol kitöröltem. De négy hónap alatt elkészült az Illúziók első változata. Tudtuk, hogy még módosulni fog, hogy nem véglegesek a dialógusok, de a kezünkben volt a könyv.


Richard Bach a repülőgépében
Elküldtük Karinak, aki elolvasta (mint később kiderült nem végig, de bízott bennünk), ő pedig rábólintott. Kiszámoltunk egy első költségvetést, ez is rendben lévőnek tűnt, és megünnepeltük a Szilvesztert. Tudtuk, hogy a 2008-as év erről a filmről fog majd szólni. Körülbelül a következőket vállaltuk: Egy év alatt elkészítünk egy játékfilmet, amelynek profi színészek által kell megvalósulni, de az anyagi lehetőségeink messze alulmúlják egy átlagos magyar film költségvetését. Ez a film körülbelül annyi pénzből készül el, mint egy húsz másodperces reklámfilm szokott. Tudtuk, hogy DVD lesz a végtermék, és csak olyan mozikban mehet majd a film, ahol van lehetőség videoprojektoros vetítésre, merthogy arra már nincs pénzünk, hogy a kész művet átírjuk filmszalagra. De mindegy: irány a 2009-es Magyar Filmszemle, a televíziók, külföldi filmfesztiválok, és ami a legfontosabb: vár egy nagyszerű küldetés.

Merthogy a kezdettől fogva így fogtam fel a filmet, és ezt az érzést igyekszem azóta is erősíteni a munkatársaimban. Az Illúziók című regény filmre vitele nem a szórakoztatásról, nem a munkáról, nem a művészetről szól elsősorban. Ez egy olyan alapanyag, amihez csak alázattal és odaadással lehet hozzányúlni. Ezért volt az, hogy színészválasztásomban is inkább érzelmeimre, mintsem a józan eszemre hallgattam.